MCE Felsőgallai Amatőrcsillagász Klub honlapja - UNREGISTERED VERSION

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

2011. szeptember 22-én megalakult az MCE Felsőgallai Amatőrcsillagász Klub.

Célunk, hogy összefogjuk, és segítsük a környék amatőrcsillagászait, a csillagászat iránt érdeklődőket, ismereteinket bővítsük, tapasztalatainkat egymásnak átadjuk.

A klub szakkört, csillagászati bemutatókat, foglakozásokat, illetve előadásokat tart, melyeknek helyszíne általában a felsőgallai Széchenyi István Művelődési Ház. Tagjaink nagy része rendelkezik csillagászati távcsövekkel, műszerekkel, fotós felszereléssel. Terveink között szerepel, hogy néha meghívunk egy-egy neves szakcsillagászt is, aki különleges elöadást tart majd.


Évek óta sikeresen tartunk rendezvényeket, előadásokat, távcsöves bemutatókat. Közösségi helyeken, iskolákban, művelődési házakban, és a város több pontján is már megfordultunk programjainkkal. Talán többeknek is ismerős lehet  a Lidl parkolóban lévő rendszeres „járdacsillagászatunk”, ahol esetenként  akár ötvennél is több résztvevő is átélhette már a Hold kráterekkel szabdalt látványát, a Jupiter holdjainak  táncát, vagy a Szaturnusz gyűrűjének ékességét. A városi fényszennyezettség  ellenére lencsevégre kerültek gömb halmazok, nyílt halmazok, galaxisok, kettős csillagok is. Egyetlen csillagunkat  a Napot is már többször bemutattuk, amikor is napkitöréseket, napfoltokat tudtunk észlelni. Öröm  tapasztalni, hogy a látogatók érdeklődnek a csillagászat iránt.  Mindig boldogsággal tölt el bennünket,  amikor gyerekek, fiatalok látogatnak meg minket ezeken a rendezvényeken. Ez inspirált minket arra, hogy célzottan  nyissunk a fiatalok felé. 2015. január 20-án indítottuk az MCE Ifi Amatőrcsillagász Klubot. Szakkör formájában  12-18 éves fiataloknak tartunk előadás sorozatot, melynek helyszíne legtöbbször a Széchenyi  István Művelődési Ház. Adott keddi napokon 18:00 és 19:30 között vannak a foglalkozások. Célunk, hogy  a fiatalokkal megismertessük a csillagászat alapjait, szépségét, hiszen ők a jövő  nemzedéke, szükség van a kis tudósokra, az utánpótlásra.

A klub munkájáról itt a weblapunkon fotókkal illusztrált blog formájában részletes archívum található. Programjainkról, rendezvényeinkről emailben, illetve facebook oldalunkon személyesebben is lehet érdeklődni.

www.klubmce.hu
www.facebook.com/klub.mce
klubmce@gmail.com


Mindenkit szívesen várunk, korhatár nélkül. A klub programjaiba bármikor be lehet kapcsolódni.


Czinder Gábor klubvezető


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz